A londoni és magyar piacok között is vannak jelentős különbségek, melyek az otthoni körülményekhez képest helyenként civilizáltabbnak és kulturáltabbnak tűnnek, más esetekben pedig e bejegyzésem elején még nehezen tudom elképzelni, hogy káromkodások nélkül lebírom majd írni az emberi, vagy inkább az indiai hülyeség netovábbjait...
A zöldségek/gyümölcsök nem egy kupacba vannak dobálva, hogy nesze paraszt, válogass, hanem 1 kilós, előre kiválogatott kiszerelésben, azaz fém edényekben (s nem az otthoni szutykos műanyag, törött lábasokban) vannak kimérve. Szinte minden 1 font, minden egységes, így az öreg nénike biztosan nem fog másfél répát 18, meg egy negyed káposztát 34 forintért venni. Az áru előre adagolt, nem kell méricskélni és aprópénz számolásával időt húzni, csak elveszed és megveszed.
A londoni „őstermelők”, ahogy kiabálnak, hogy „two pounds – two punds”. Mindegy, hogy MI, mindegy, hogy MENNYI, a lényeg, hogy two pounds valami! :)
Halárus. Ők mindig indiaiak. A halat hűtés nélkül kirakják a tálcára, ott rohad reggeltől estig. Ha rásüt a nap, akkor rásüt a nap, ha eszik a legyek, akkor eszik a legyek. Nincs olyan tényező, ami arra késztetné őket, hogy fedett, árnyékolt, vagy hűtött helyen legyen az áru.
Hentes. Már írtam róla itt. Azóta kiderült, 1-2 száz grammal szeretnek kevesebbet adni, mint amennyit mutat náluk a mérleg. A Lehel piacon annak idején felnyomtam az ilyet 50 grammért is. Itt EGYELŐRE nem tudom, hol lehet „árulkodni”…
